Mi a lánykérés és mi az eljegyzés?
Mi is pontosan az eljegyzés és miben különbözik a lánykéréstől? Tegyük helyre a fogalmakat. A lánykérés sokak fejében egyenlő az eljegyzéssel, ez azonban nem így van.
A lánykérés egy ma már igen ritka dolog, inkább a néphagyományokban él, kevesen azonban még tartják a szokást. A magyar szokások szerint a vőlegényjelöltnek mielőtt megkérné szíve választottjának kezét, illik felkeresni a lány szüleit és édesapjától elkérni a lányt. Biztosítania kell a szülőket arról, hogy komolyak a szándékai lányukkal.
Ha megvolt lánykérés, akkor jöhet az eljegyzés. Ha nem volt, és ma már ez a gyakoribb, akkor rögtön az eljegyzéssel kezdődik a boldogító igen felé vezető út.
Az eljegyzés során a férfi megkéri a nőt, hogy legyen a felesége. A beleegyező szavakon túl egy jegygyűrű viselése is jelzi az ígéretet, hogy egy napon egybe fog kelni a pár, és együtt élik majd le az életüket.
Mikor legyen az eljegyzés?
Az eljegyzés egy komplex folyamat, ami minden pár életében egyedi és ideális esetben megismételhetetlen.
Az eljegyzés célja annak a szándéknak a kifejezése, hogy két ember örökre össze akarja kötni az életét. Az eljegyzés a kicsit lazább jellegű kötődés, az együttjárás és a teljes elköteleződés, a házasság közötti híd. A felek egy gyűrűvel is kifejezik az az örök összetartozásra tett ígéretet.
De mégis honnan lehet tudni, hogy eljött az idő?
Régebben, amikor a hagyományok, a szokások és az értékrend még teljesen más volt, és más hatással bírt az emberek életére az eljegyzés egy idő után egy szinte megkerülhetetlen mérföldkő volt, nem is volt kérdés, hogy mikor jön el az ideje.
Mára ez átalakult, sokkal nagyobb a szórás azt illetően, hogy kik mikor és milyen keretek között jegyzik el egymást. És ez teljesen rendben is van, más világban élünk. El kell fogadni mindenki megítélését ebben a kérdéskörben.
Le kell szögezni, hogy nincs jó válasz arra, hogy mikor legyen az eljegyzés. Ez mindenkinél egyedi. Vannak olyan párok, akik már rövid idő után eljegyzik egymást, megint mások 1-2 év után döntenek így, egyeseknél pedig egészen sokáig várat magára a dolog, Nem lehet relációs jelet tenni semelyik helyzet közé. Az eljegyzésre akkor jön el az idő, ha a pár úgy érzi.
Hogyan kérjem meg a kezét? Eljegyzés ötletek
Eldöntötted, hogy eljegyzed párod, kiválasztottad a gyűrűt, itt az idő, nincs más hátra fel kell tenned a nagy kérdést! De hol és hogyan tedd meg ezt?
Az eljegyezés forgatókönyvének kitalálásakor arra kell törekedni, hogy egy olyan napot és egy olyan pillanatot teremts, amiben párod komfortosan érzi magát. Más emberek vagyunk, valaki romantikus alkat, valaki vadóc, megint mások visszahúzódóak. Egy romantikus lánynak teljesen más eljegyzés dukál, mint egy vadócnak.
Nincs olyan, hogy bevált eljegyzési recept, vannak azonban kapaszkodók és eljegyzés ötletek, amik segíthetnek elindulni a ti nagy pillanatotok megálmodásában.
Klasszikus eljegyzés
A nagy klasszikus térdre ereszkedős eljegyzés. Ezzel valószínűleg nem tudsz hibázni 🙂 Kellesz hozzá te, egy jegygyűrű és a párod. A klasszikus eljegyzés egyszerű és nagyszerű. Válassz hozzá egy szép helyszínt, tervezz köré egy egész napos programot és voilá! Ha párod nem rajong a feltűnésért, az extrém dolgokért, akkor telitalálat.
Extrém eljegyzés
Ha te vagy párod bolondultok az extrém sportokért, helyzetekért, élményekért akkor nem is kérdés, hogy az eljegyzésnek is extrémnek kell lennie.
Nézzünk pár példát erre:
Léggömbös eljegyzés
Szálljatok fel egy léggömbbel. Kérd meg párod kezét itt.
Eljegyzés a levegőben
Menjetek el egy sétarepülésre, kérd meg szíved választottja kezét a levegőben. Szinte biztos, hogy már egy sima sétarepülés is hosszú távra szóló, ha nem örök élmény marad, de így garantált, hogy erre az eseményre egész életetekben emlékeztek majd.
Eljegyzés utazással, túrázással, extrém sportolással egybekötve
Menjetek el egy olyan programra, amit mindketten nagyon szerettek. Legyen szó egy távoli utazásról, sziklamászásról, raftingról vagy csak egy egyszerű kirándulásról, ha mindketten odavagytok a programért és megtalálod a megfelelő alkalmat biztosan felejthetetlen lesz az eljegyzés.
Ünnepi eljegyzés
Sokan kötik az eljegyzést valamilyen ünnephez, a legtöbb esetben a Karácsonyhoz. Nem mindenkinek jön be az események halmozása, de tény, hogy egy havas, karácsonyfás, mézeskalács ropogtatós, igazi ünnepi hangulatú eljegyzés nagyon szép és emlékezetes tud lenni.
Néhány tipp karácsonyi eljegyzéshez:
Eljegyzés a fagyöngy alatt
A fagyöngy egy nagyon fontos kelléke a téli ünnepélyeknek. A fagyöngy segítségével csókot lehet lopni, éppen ezért tökéletes választás a karácsonyi eljegyzéshez.
Fehér eljegyzés
Nincs is szebb, mint egy teljesen fehér, hólepte táj. Menjetek el sétálni pároddal az egyik kedvenc helyetekre, kérd meg ott a kezét, ropogó havon lépkedve, jégvirágos fák között.
Felvillanyozó eljegyzés
Tedd fel a nagy kérdést égősorok segítségével. Nagyon jól néz ki és párod biztosan értékelni fogja fáradozásaidat.
Kreatív eljegyzés
Egy kreatív lánynak kreatív eljegyzés dukál. És ez fordítva is igaz, ha te vagy kreatív, akkor bátran mutasd meg ezt a képességedet az eljegyzés alkalmával is.
Pár ötlet kreatív eljegyzéshez:
Finom eljegyzés
Rendeljetek valamit, amit mindketten imádtok. Intézd el, hogy a doboz belsejébe fel legyen írva a nagy kérdés.
Társasjáték egy kis csavarral
Ha mindketten szerettek társasozni, akkor szuper ötlet. Rejtsd el egy hozzám jössz-e feleségül feliratú kártyát a társas többi kelléke közé. A meglepetés garantált. 🙂
Meg van írva a csillagokban
Ha valamelyikőtök csillagász, vagy szimplán csak ez a közös hobbitok, akkor az eljegyzés is lehet csillagos, ha ügyesen csinálod, akkor akár csillagos ötös is.
Rejts a távcsőbe egy „leszel-e a feleségem” feliratú papírt. A papíron a háttér legyen a Hold vagy egy bolygó, így olyan látványt nyújt majd, mintha ezekre írtad volna ki a nagy kérdést.
Hogyan zajlik az eljegyzés bejelentése?
A szokások szerint először a menyasszony szüleinek kell elújságolni a nagy hírt, ezt követően a vőlegény szülei következnek, majd szép sorban a közeli családtagok és barátok, a kollégák stb.
Hozzá kell tenni, hogy a 21. században élünk, ez a sorrend már inkább csak iránymutatásként szolgál mintsem egy mindenáron követendő példának. Mindenki családja más, és mindenki mást tart családnak, tehát ha te és párod máshogy gondoljátok a sorrendet, akkor bátran jelentsétek be először azoknak az eljegyzést, akinek ti elsőként el akarjátok mesélni.
Milyen módon lehet bejelenteni egy eljegyzést?
Régen levelében adtak hírt az eljegyzésről. Mondhatjuk, hogy mára ez egy elavult módszer.
A hozzád nagyon közel álló emberekkel oszd meg telefonon örömödet. A kevésbé fontos és közeli ismerősök tájékoztatására ma a legelterjedtebb módszer a közösségi médiás oldalak használata.
Emellett sokan tartanak eljegyzési partit, bankettet vagy vacsorát is, melyen bejelentik és együtt ünneplik az eseményt családjukkal és barátaikkal.
Mi az eljegyzési bankett, az eljegyzési parti és az eljegyzési vacsora?
Eljegyzési bankettet és partit két okból szokás tartani. Az egyik ilyen, az ha a menyasszony és a vőlegény szülei még nem ismerik egymást, így egy bejelentő ebéd vagy vacsora kiváló alkalmat ad arra, hogy közelebb kerüljön egymáshoz a két család.
A másik ok pedig az, ha a pár úgy akarja, hogy legyen eljegyzési parti, mert egy vidám estét szeretnének eltölteni barátaik társaságában eljegyzésük alkalmából.
Az eljegyzési bankett egy szűk családi körben megtartott ebéd vagy vacsora, ahol hivatalosan is bejelenti a pár az eljegyzést. A szokások szerint ilyenkor a vőlegény szülei hívják meg a menyasszony szüleit. Persze ez sem egy olyan törvényszerűség, amin manapság ne lehetne változtatni.
Az eljegyzési parti esetében, ahogy a nevéből is adódik, hogy tulajdonképpen egy buliról van szó. A bulira azt hív meg a pár akit szeretne, de a legtöbb esetben ilyenkor egy kellemes, vidám estét tartanak barátaik körében.
Manapság kezd egyre divatosabbá válni az Amerikából indult „eljegyzési vacsora” is. Ez egy vacsora egy partival egybekötve, ahol a pár családjuk és barátaik körében ünnepli eljegyzését. Az eljegyzési vacsorára tulajdonképpen a nagy nap próbájaként is lehet tekinteni, hiszen szinte olyan, mint egy kisebb esküvő.
Mit és mikor illik eljegyzési ajándékként adni?
Eljegyzési ajándékot abban az esetben illik adni, ha hivatalos valaki egy eljegyzési bankettre, eljegyzési partira vagy eljegyzési vacsorára.
Az eljegyzési ajándéknak nem kell akkora dolognak lennie, mint az esküvői ajándéknak. Ilyenkor elég egy apró, jelképes ajándékkal megörvendeztetni a jegyeseket.
Az eljegyzési ajándék lehet egy jó minőségű pezsgő vagy egyéb finom ital, egy emlékkönyv, egy borkóstoló, vagy egy workshop kupon. Ezek mellett bármi más is szóba jöhet. Ha jó viszonyban vagy a párral, akkor biztosan tudod, hogy mi az, amivel örömet okozhatsz nekik.
Olyan eset is van, amikor a pár direkt az kéri, hogy senki ne vegyen nekik semmit az eljegyzés alkalmából. Jó tanács, hogy ezt illik megfogadni, a „néha a kevesebb több” mondás ebben az esetben is igaznak bizonyul.
Ha a pár kérése ellenére mégis nagyon akarsz adni valamit, akkor vigyél egy üveg italt, egy kis süteményt vagy mártogatóst vagy egy kreatív, kézzel készült ajándékot az eljegyzési ünnepségre.
Arra is van példa, hogy a pár konkrétan megmondja, hogy mit szeretne. Ebben az esetben, csakúgy, mint egy esküvőn azt illik ajándékozni, amit kérnek.
A jegyesség időszaka, az eljegyzés után mennyi idő az esküvő?
A jegyesség időszaka az eljegyzéssel indul és az igen kimondásáig, tehát a házasságkötés pillanatáig tart. A két esemény közötti időszakban az esküvőszervezésre koncentrálnak a párok.
A legtöbb esetben ez az időszak egy év szokott lenni, de nincs rá szabály, sőt! Fontos, hogy minden úgy történjen, ahogy azt a pár szeretné, nem kell sem siettetni, sem halogatni az esküvőt, szervezd úgy pároddal, hogy mindkettőtöknek megfelelő legyen a tempó. Ha egy év sok, hamarabb összeházasodnátok, akkor legyen előbb, ha kevés, nem akartok sietni, akkor legyen később a nagy nap.
Semmilyen szabály nincs arra, hogy meddig járhat jegyben egy pár. Az, hogy az eljegyzés után mennyi idővel tartják az esküvőt mindig a páron múlik. Semmiképp ne érezd magad rosszul attól, hogy az eljegyzéstől számítva a szokásoshoz képest később vagy hamarabb kerül megrendezésre az esküvőd. Tegyetek úgy, ahogy neked és párodnak a legjobb.
Gyakran Ismételt Kérdések
Erre manapság nincs követendő szabály. Páronként eltérő, hogy ki mikor jut el arra szintre egy kapcsolatban, hogy meglépje ezt. A lényeg, hogy ne társadalmi nyomás vagy éppen a család vagy a barátok ellenzése miatt sürgesd vagy halogasd.
A szokások szerint először a menyasszony, majd a vőlegény szüleinek kell bejelenteni az eljegyzést, ezután jöhetnek a közeli barátok stb. Ehhez azonban nem kell foggal-körömmel ragaszkodni. Általában egy eljegyzési parti, bankett vagy vacsora során jelenti be a hírt a pár.
Általában egy év szokott eltelni az eljegyzés és az esküvő között. Nincs azonban semmilyen szabály arra, hogy ennek, hogy kell zajlania. Ha te és párod hamarabb szeretnétek esküvőt, akkor legyen hamarabb, ha később, akkor legyen később megtartva a nagy nap.